Most akkor játszunk?
Mi a gamification?
A hagyományos megközelítés szerint az, amikor játékelemekkel ruházunk fel egy nem játékos közeget, szituációt,
MIKÖZBEN AZ ELÉRNI KÍVÁNT CÉL VALÓS ÉS MÉRHETŐ.
Nincs egy, minden szakember által elfogadott definíció. Az oktatás és a munka világa is gyakorlatilag olyan, mint egy játék. Hiszen először meg kell tanulnunk egy adott szabályrendszert, majd be kell épülnünk egy normatív közösségbe, és végül problémákat kell megoldanunk.
Most jelentkezhet a szimulációs játékra
Kapoli Mariann az üzleti szimulációs játékról
Nagyon érdekes volt az az ív, amit a játék alatt bejártam.
Volt egy konkrét elvárásom a játék elején: tudjak elvinni olyan ötleteket, tanulságokat, amelyeket a saját projektemben használni tudok.
A játék elején óvatos voltam, még nem ismertem a szabályokat, kereteket. Majd magával ragadott a játék izgalma, valamint az is, hogy jó helyezést érjek el a végén; ami nem feltétlenül jelentette a játék megnyerését, főleg nem úgy, hogy pl. a többi játékos ellen döntsek, pedig a játék során erre konkrétan lehetőségem lett volna.
Eljutottam oda, hogy már a program kereteit is feszegettem, pl. szívesen pörgettem volna meg a szerencsekereket nagyobb befektetés kockáztatásával, de ezt a program nem tudta; így arra nem kaptam választ, hogy mennyire és meddig vagyok kockázatvállaló.
Most nagyon várom azt a konzultációt, amikor a játékból elhozott kérdéseimmel azon dolgozhatom tovább Judit segítségével, hogy konkrétan a saját vállalkozásomba mit tudok beépíteni, min változtassak, hogy egy lépést vagy akár ugrást tehessek a céljaim eléréséhez vezető úton.
Simon Regina ajánlása az üzleti szimulációs játékhoz
Simon Regina is nagyon jól érezte magát az üzleti szimulációs játék során. Az új helyzetekben rengeteget tanult.
Mit mond Regina 18 másodpercben a tapasztalaitairól? Meg tudhatod a videóban.